|
2019-12-07 16:38:44, szombat
|
| |
| |
II.Fejezet
Mily nyomorúságos és törékeny az ember
Én szegény ember, mikor lesz lehetséges, hogy az én ferdeségem a te egyenességedhez hozzá igazodjék? Te, Uram, a magányt szereted, én meg a sokadalmat; te a csöndességet, én pedig az élet zaját: te az igazságot, én a hiúságot; te a tisztaság útját járod, én a tisztátalanság csapását követem.
2. Mit szóljak többet, Uram? Te igazán jó vagy, én semmirevaló; te kegyes, én gonosz; te szent, én kolduslelkű; te igazságos, én igaztalan; te fényeskedő, én vakoskodó; te élet, én meg holt; te orvosság, én senyvedő; te az öröm, én a szomorúság; te minden igazság foglalatja, én ,,merő hiúság, miként minden ember, aki csak él".
3. Jaj, mit mondjak hát, ó Teremtő! halld, ó Alkotó! A te teremtményed vagyok, már veszni indultam; a te teremtményed vagyok, máris halálra váltam. A te kezed műve vagyok, már-már a semmiségbe térek vissza. A te alkotásod vagyok; ,,a te kezeid, Uram, teremtettek és alkottak engem"; ismétlem: azok a kezek, amelyeket szegekkel vertek át énértem. Kezeidnek művét, Uram, meg ne vessed; kezeidnek sebeit, kérlek, hogy megtekintsed.
4. Íme, Uram, Istenem, kezeidre jegyeztél fel engem; olvasd ezt az írást és ments meg engem. Lám, hozzád sóhajtozom, a te teremtményed; teremtő vagy, teremts újjá engem. Ím hozzád kiáltok, csírába rejtett élet; élet vagy, járass át élettel engem. Ímhol reád emelem szememet, a te alkotásod; alkotó Isten vagy, alkoss újjá engem. Könyörülj rajtam, Uram, ,,mert semmik az én napjaim".
5. Mi az ember, hogy módja lehessen szólani Istenhez, az ő teremtőjéhez? Bocsáss meg nekem, hogy téged megszólítlak. Ne ródd fel szolgádnak, hogy szót emelni merészel ily nagy Úr előtt: a szükség nem ismer törvényt. A fájdalom ösztönöz beszédre; a szerencsétlenség, melyet szenvedek, kényszerít feljajdulásra; beteg vagyok, orvos után kiáltozom; világtalan vagyok, fénysugár felé sietek; halott vagyok, az élethez sóhajtok.
6. Te vagy az orvos, te a fény, te az élet; názáreti Jézus, szánakozzál rajtam, Dávidnak fia, könyörülj rajtam. Irgalomnak forrása, halld mit kiáltoz feléd a senyvedő. Fénysugár te, ki általmész, várd meg a világtalant, nyújtsd neki kezedet, hogy elérjen hozzád, és ,,a te világosságoddal lássa meg a világosságot". Eleven élet, hívd vissza a halottat. Mi vagyok én tulajdonképpen, ki hozzád szólok? Jaj, nekem Uram, légy elnézéssel irántam, Uram.
7. Én rothadó hulla, férgeknek eledele, bűzhödt edény, lángoknak tápláléka. Mi vagyok én, aki veled beszélek? Jaj nekem, ó Uram, bocsáss meg nekem Uram. Én szerencsétlen ember. Az ,,az ember, aki asszonytól születvén, sok nyomorúsággal telt el", (amint mondám,) hiúsághoz hasonlóvá lett emberi lény, az esztelen állatokhoz hasonlíttatván s már hasonlóvá is vált azokhoz.
8. Ki vagyok hát? kérdem újra. Sötét mélység, sivár szikes föld, haragnak fia, gyalázatra alkalmas edény, létrejöve tisztátalanságban, tengődve nyomorúságban, majdan halálra váló szorongattatásban.
9. Én szegény fejem! Mi is vagyok? Mi is leszek? Szemétnek tartálya, rothadás kagylója, undoksággal s borzalommal telve; világtalan, földhöz tapadt, mezítelen, nagyszámú szükségletnek alávetve, nem ismerve sem kezdetemet, sem végemet, koldus és halálra szánt.
10. Akinek napja, mint a holdnak udvara, elenyészik; miként a virág a fán: nő s legottan elhervad; most virágzik s legottan elszárad. Az én életem (hely) törékeny egy élet, elhulló élet, mely mennél inkább növekszik, annál inkább elenyészik; mennél inkább előrehalad, annál inkább a halál felé törekszik.
11. Csalfa élet, árnyakkal beaggatva, a halál tőreivel teli s tele. Alighogy örülni kezdek, máris szomorkodom; most életerővel vagyok s legott ágynak esem; ma élek, maholnap meghalok; alig tűntem boldognak, máris boldogtalannak; csak imént nevettem s nyomban könnyeim hullatom. És így mindenek változandóságnak vannak alávetve annyira, hogy alig marad valami csak egy óra hosszat is ugyanazon álllapotban.
12. Egyszer félelem, máskor rettegés; most éhség, majd meg szomjúság: egyszer hidegség, máskor lázmelegség: ekként a fájdalom mértéke túlárad; mindezek tetejébe a semmit sem tekintő halál, mely a szerencsétlen embereket naponta ezer módon ragadja el váratlan. Ezt lázzal öli meg, azt fájdalmakkal sújtolja agyon; ezt éhség emészti el, amazt a szomjúság oltja ki; ezt vizben fojtja meg, azt hurokkal veszejti el. Egyiket lángok martalékának adja, másikat vadállatok fogaival szaggatja. Emezt kard élére hányatja, amazt méreggel teszi el láb alól; amannál meg csak hirtelen halálijedelem az, amivel szíve verését szempillantás alatt megállítja.
13. Végül mindezek tetejébe egy nagy nyomorúság: hogy akkor, amikor semmi sem bizonyosabb a halálnál, az ember mégse tudja az ő végét. S amikor azt hiszi, áll, - összeomlik s elvész reménye. Az ember ugyanis nem tudja: mikor vagy hol, vagy mimódon válik halálra és mégis bizonyos az, hogy egyszer meg kell halnia.
14. Íme Uram, mily nagy az ember nyomorúsága, amelyben vagyok és mégsem félek! Mily óriási a szerencsétlenség, amelyet viselek és mégsem bánkódom s hozzád nem kiáltok! Kiáltozni fogok Uram, mielőtt végleg letűnnék itten, hátha nem tűnöm le végleg, hanem benned maradhatok.
15. Hadd mondjam el hát, panaszoljam el nyomorúságomat; hadd valljam be s ne szégyeljem előtted silányságomat. Segíts engem, én erősségem, mely által fölemelkedem; karolj fel engem, fönntartó erő, mely által megállok; jöjj fel világosság, mely által látok; jelenj meg dicsőség, mely által örvendezem; jelenj meg élet, amelyben életre fogok pezsdülni, én Uram, Istenem.
Ágoston |
|
| |
|
0 komment
, kategória: A lélek beszélgetése Istennel |
|
|
|
Címkék: szerencsétlenség, változandóságnak, egyenességedhez, világosságoddal, boldogtalannak, tisztátalanság, nyomorúságomat, hasonlíttatván, tulajdonképpen, szükségletnek, szerencsétlen, feljajdulásra, nyomorúsággal, szempillantás, nyomorúságban, halálijedelem, silányságomat, teremtményed, megszólítlak, teremtőjéhez, csöndességet, fölemelkedem, martalékának, megtekintsed, fájdalmakkal, nyomorúságos, világosságot, lázmelegség, álllapotban, teremtettek, semmirevaló, bizonyosabb, nyomorúsága, szomorkodom, borzalommal, világtalant, magányt szereted, élet zaját, tisztaság útját, tisztátalanság csapását, semmiségbe térek, fájdalom ösztönöz, élethez sóhajtok, esztelen állatokhoz, holdnak udvara, halál felé, halál tőreivel, fájdalom mértéke, szerencsétlen embereket, szomjúság oltja, nagy nyomorúság, ember mégse,
|
|
Offline
